A sárgaborsóról sokaknak a menza betonfőzelékét jelenti, ezért a fiatalabbak hétköznapjaiból el is tűnt egy kicsit. Én gyömbérrel, citrommal szoktam fellazítani az ízeket, és soha nem keverek hozzá semmilyen lisztfélét. Nemcsak a búzaliszt nem jó ebben az esetben, hanem semmilyen másfajta lisztre vagy keményítőre sincs szükség. A hüvelyeseknek amúgy is nagyon magas a keményítőtartalma, ezért ami kifő belőle, az megfelelően besűríti a levesedet. Ha sűrűbbre főzöd, akkor főzelék lesz belőle.

A történet

Sokszor főzök keleti - ázsiai vagy közel-keleti élteleket -, és sokáig azt hittem, hogy sokan erre vágynak az olvasók közül. Haha, még hogy nem mindenki magából indul ki… Valójában egy olyan családból jövök, ahol az étkezés mindig központi szerepet játszott. Anyukám fantasztikus szakács, nagyon változatosan, szezonálisan és finoman főz. Sok dolgot ellestem tőle, megtanultam jó zöldséglevest és húslevest főzni - vagyis igazából levest főzni. De a kelt tészták fortélyait is anyukám mutatta meg nekem húsz éves korom környékén. Emellett remek főzelékeket készít, és a házi tésztája is nagyon jó. A süteményekben nagymamám volt a nagyágyú. Emlékszem, hogy gyerekként addig kellett kavarnom a vajat a cukorral, míg teljesen el nem olvadt a cukor - ez néha 25 percig is eltartott. Kicsit untam a végére, de nem volt mit tenni… Aztán tinédzserként elkezdtem magamnak főzni, és a zöldségekre került a hangsúly. Ezzel együtt elkezdtem új ízeket, konyhai fortélyokat, és más kontinensek konyháit is felfedezni. A kedvencem a keleti konyha: a Közel- és a Távol-kelet konyhája egyaránt elbűvöl a kifinomult fűszerezésével, a rengeteg zöldséggel és a remek kombinációkkal. 

Ezzel együtt is sokszor készítek olyan ételeket, amiket otthonról hoztam, és anyukámtól vagy a nagymamámtól tanultam. Mindig azt hittem, hogy erre itt azonban nincs nagy igény, hiszen ezeket az ételeket mindenki ismeri. Hát úgy tűnik, hogy elég nagyot tévedtem. Pár héttel ezelőtt körbekérdeztem az 5 Elemes Étrend zárt facebook csoportban, hogy mi a legnagyobb kihívás a főzés kapcsán, amiben esetleg segíthetnék. A hazai ételek és a fűszerezés 5 Elemes vonatkozásai meglehetősen előkelő helyen végzett, illetve a kevés hozzávalóból egészséges ételek készítése is sok szavazatot kapott. Na ez utóbbiban kifejezetten jó vagyok, ezért úgy határoztam, hogy a két témát összekapcsolva egy magyar konyha rovatot indítok el itt az 5 Elemes étrend blogon. Egyszerű, finom, ismerős ételeket szeretnék megosztani ebben a sorozatban, mégpedig 5 Elemes kiadásban.

De hogyan is integrálható az 5 Elem a magyar ételekbe?

Hogy működik ez az egész? Valójában, amikor alaposan megvizsgálok egy ételt, ami különösen ízlik, mindig kiderül, hogy mind az 5 Elem kapott valamilyen szerepet benne. Anyukámnál is, egy étteremben is, de a barátainknál is ugyanez a helyzet, ha egy finom étel kerül az asztalra. Valószínűleg te magad is sokszor készítettél már 5 Elemes ételt, anélkül, hogy tudtál volna róla. A lényeg ugyanis az ízek, állagok, színek harmóniája, ami egy finom (és szép) ételként ölt testet. Amikor egy magyar ételt vagy receptet veszek alapul, akkor mindig igyekszem az 5 Elem ízeit belecsempészni, és ehhez végigmegyek a hozzávalókon elemek szerint. A Föld Elemű hozzávalók adják általában egy étel gerincét, a fűszerek gyakran Fém Eleműek, a Tűz és a Fa leggyakrabban díszítőelem, a Víz pedig életre kelti az ízeket (pl. a só). Egyfajta logika ez, amit ha megtanul az ember, akkor valójában ösztönösen elkezdi használni. A magyar ételekre is alkalmazható természetesen ez a logika, sőt mi több, a régi vagy az erdélyi magyar ételeknél azt tapasztalom, hogy ez a harmónia eleve adott a receptekben. Kövi Pál Erdélyi lakoma című könyvében például rengeteg ilyen receptet találtam.

Ennek szellemében készítettem ezúttal sárgaborsólevest, amiben nincs liszt - mégis krémes -, van benne viszont gyömbér - hogy könnyebben emészthető legyen, és citrom, hogy frissebbek legyenek az ízek. A snidling vagy újhagyma zöldjének enyhe csípőssége is lendületet ad az amúgy kissé unalmas sárgaborsónak, vagyis felezett borsónak - elnézést;) Sárgaborsó nem létezik ugyanis. A becsületes magyar neve felezett borsó… Szóval a leves maradt az, ami. Csak kicsit frissebbé és könnyebben emészthetővé varázsoltam. Ja, és ugye szép is lett?

5 ELEM MAGAZIN

Térkép az egészséges táplálkozásról, az alapanyagok hatásairól és az 5 Elemről, útmutatás hónapról hónapra.

Fizess elő most!

Recept nyomtatása

RECEPT

SÁRGABORSÓ LEVES

Hozzávalók 4 személyre

  • 1 evőkanál tisztított vaj / kókuszolaj (Föld)
  • 1 fej hagyma, megtisztítva és kockákra vágva (Fém)
  • 1 csapott evőkanál só (Víz)
  • 30 dkg sárgaborsó, kiválogatva és alaposan átmosva (Föld)
  • 1 teáskanál frissen reszelt gyömbér (Fém)
  • 1 l víz / alaplé (Víz)
  • 1 citrom frissen facsart leve (Fa)
Tálaláshoz

füstölt paprika (Tűz), pirított mag (Tűz), snidling (Fém), olívaolaj (Föld)

Elkészítés
  1. Olvaszd fel a tisztított vajat, és kavargatva párold benne üvegesre a hagymát pici sóval.
  2. Keverd hozzá a gyömbért, pirítsd még 1-2 percig, majd add hozzá a sárgaborsót.
  3. Öntsd fel vízzel / alaplével, forrald fel, majd vedd közepesre a lángot, és főzd 20 perc alatt puhára.
  4. A megfőtt sárgaborsó felét szedd ki egy tálba. A maradékot egy botmixerrel pürésítsd, majd tedd vissza bele az egész sárgaborsókat.
  5. Ha túl sűrű a levesed így, akkor hígítsd alaplével vagy vízzel. Forrald fel, és ízesítsd sóval, ha szükséges.
  6. Keverd hozzá a citromlevet, és tálald melegen.
Tálalás

Én szoktam rászórni valamilyen zöldfűszert – nagyon szeretem a snidlinget rajta –, és általában szórok rá kevés füstölt paprikát, illetve pirított magokat. Jót tesz neki, ha csorgatsz rá néhány csepp olívaolajat is.

HA ÉRDEKESNEK ÉS HASZNOSNAK TALÁLTAD A CIKKET, OSZD MEG A BARÁTAIDDAL, CSALÁDODDAL, HOGY ŐK IS TANULJANAK ÉS FEJLŐDJENEK.

5 ELEM MAGAZIN

Térkép az egészséges táplálkozásról, az alapanyagok hatásairól és az 5 Elemről, útmutatás hónapról hónapra.

Fizess elő most!

Pin It on Pinterest

Share This